Szoval nehany a sztupa korul megtett kor utan elsetaltunk egy masik varosreszbe, ahol atkelve a folyon az imazaszlokkal diszitett hidon, hamarosan egy kis Indiaban talaltuk magunkat, ami sokban kulonbozott a a buddhista vilagtol. Az nok szariban voltak, viseltek a hindu jeleket (pl. homlokkozepi potty), festett homloku rasztas sadhuk, hindu szent emberek uldogeltek a kis templomok, amolyan hindu kapolnak arnyekaban, varva az adomanyokat aldasaikert. Volt egy nagy templomkomplexum is, ami azok egyike, ahova csak hinduk lephetnek be. Azert az ajto tarva nyitva volt, es a bepillanto kis kivancsira meredt a hatalmas aranyokor (ez nem a kozepkor elotti viragzo idoszak, hanem egy negylabu allat szobra) fertelmes tompora - minden tisztelet Siva istennek! A templomok kozott eljutottunk az un. ghathoz, a folyoparthoz, ahol a halottakat egetik. A folyo igencsak silany volt, kicsike, kozepen szigettel, de egesz kozelrol lehetett szemlelni a szertartast, a benareszi tapasztalattal ellentetben itt a nok is reszt vehettek a "temetesen". Benareszben a halottakat teljesen bebugyolaljak, itt viszont kilognak a lepel alol, es miutan felteszik a maglyara, a fejukrol lehajtjak a lepedot, es fustolovel es kurttel korbejarjak. Azt hiszem, most lattam eloszor halottat "eloben". Aztan letakarjak a testet es szalmat tesznek keresztben tetotol talpig. Majd alagyujtanak. A csalad ul, es egy resze sirva, masik resze ujsagot olvasva varja, hogy a test elegjen. Mar regota langokban alt a test, de a laba kilogott, es csak barnulni kezdett. Megdobbento latvany volt. Sokat gondolkoztunk, beszelgettunk a halalrol kapcsolatos kepzetekrol a ket lannyal, akiket a kurzusrol ismerek. Jo alkalom a halottegetes ezen fajtaja arra, hogy a hozzatartozok megemesszek, hogy az illeto nincs tobbe, es a legkritikusabb idoben imadkozzanak a kedvezo ujjaszuletesert. Erdekes, meg vagyok rola gyozodve, hogy a nagyszuleim a mennyben vannak, de olyan egyertelmunek tunk ugyanakkor az, hogy ezek az emberek hamarosan uj eletet kezdenek valahol mashol, esetleg mas formaban. A kolostorban harom kis kolyok is van, akit a tobbiek lamanak szolitanak, es egy korabbi mester reinkarnaciojat tisztelik bennuk.

No, igy agyilag lenyugodva es testileg kikerekedve jelentkezem a buddhizmus kurzus utan. Sokat gondoltam Ratok, rokonaimra, barataimra, nomeg ellensegeimre, ott voltatok korulottem a vizualizacioimban (az ellensegek konkretan szembe velem), es kuldtem beletek a sok fenyes sugarat, ami megszabadit a szenvedestol. Ez most visszaolvasva egy kicsit in medias res, de hat nem tudom es akarom itt leirni az osszes buddhista tantetelt, meditaciot. Lenyeg, hogy a kurzus vasarnap egy zarandoklattal vegetert, de en rogton visssza is zarandokoltam a kolostorban, es azota is elvezem a zardaeletet. Par masik resztvevovel tovabbra is meditalunk kora reggel es delelott, esszuk a jo kajakat, amibol a kurzus ideje alatt komoly onuralommal es fogadalmakkal (nincs kekszezes etkezesek kozott, nincs repeta, a kezdeti adag is legyen kisebb, kevesebb cukor a tejes teaba stb.) igyekeztem magam visszafogni, de azota csak arra gondolok, nemsokara kijovok innen, es mar nem lesz ilyen jo eletem...amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra.
A kolostor egy nagyon buddhista varosreszeben van Katmandunak, a kornyeken kb. 50 kolostor van, es egy hatalmas sztupa, "Bodhnath stupa" (a megvilagosodast szimbolizalo kerek epitmeny, kozepen csucsos, Buddha szemei negy oldalon), amit ildomos az orajarasaval megfelelo iranyban korbesetalni, mert erosen elosegiti a megvilagosodast, foleg ha kozben mantrat mormolva, "rozsafuzert" (komolyan igy hivjak olykor) morzsolva forgatja az ember az imakerekeket. Baromi jo hangulata van ennek a helynek, tele van kulonbozo koru bordoruhas szerzetesekkel es apacakkal, tibeti viseletu asszonyokkal es nehany lelkes nyugati hivo is megjelenik a korbejarok kozott. Tegnap elsetaltunk a Varanasi nepali megfelelojehez, Pashupatinathba, ahol a hinduk halottaikat egetik. Alapvetoen errol akartam most beszamolni, de eljott a vacsora ideje...bocs, meg mindig nem tudtam megszabadulni a kotodeseimtol, pedig tudom, ez okozza a szenvedeseim nagyreszet a tudatlansaggal egyutt. Szoval kerek egy kis turelmet, es a kovetkezo epizodbol megtudhatjatok, hogy semmi sem tart orokke.

Nepali sik: egy kicsit fel, egy kicsit le...

"Climb every mountain,
Ford every stream,
Follow every rainbow
Until you find your dream"

Elnezest azoktol, akik nem ertenek angolul, a fenti idezet a Muzsika hangja c. musicalbol szarmazik, es rengeteget jart a fejemben az utobbi ket hetben. Nem tudom leirni, mekkora elmeny volt a Himalajaban turazni, valoszinuleg a kepek sem adjak majd vissza, de azert par dolgot megosztok.
Az Annapurna vonulata Nepal eszaki reszenek kb. kozepen huzodik (na, ez nagyon szakszeru megfogalmazas volt, nezzetek meg a terkepen), es jol korbe lehet jarni, es csodalni a magas hegyeket. (A legmagasabb csucs 8000 m folotti.)
Besisaharban nagy nehezen sikerult megtalalnom Isat es Eddet, akik motorral erkeztek (az osszes kulfoldit vegigkerdeztem, nem lattak-e egy olaszt es egy angolt Royal Enfield motorral). Bar baleseteztek az uton, es jol megutottek magukat azert masnap nekivagtunk az utnak. Minimalis cuccunk volt (ok hoztak satrat, amit vegul nem hasznaltak, en nem), hogy ne kelljen sokat cipelni (direkt erre a celra vettem egy nepali gyartmanyu deuter hamisitvany kis hatizsakot). Naprol napra magasabb faluban szalltunk meg, es figyeltuk a novenyzet es taj valtozasat.
Eddigi turazos elmenyeim a Gyimes-kornyeki hegyekhez kotodnek. Rengetegszer eszembe is jutottak az erdelyi hegyek, falvak, erdok. Neha ugy tunt, mintha ugyanott lennek, csak az arcok masok kicsit. A turazas korulmenyei viszont sokban elternek. Ezt a korutat evente 50 ezer ember jarja vegig a statisztika szerint (eleg jol kovetheto, mert engedely kell hozza), igy nem nagyon lehet kikotni a dzsindzsa kellos kozepen tanacstalanul, hogy hol az osveny, es keresni a piros jelzest mindenutt, mert a tobbi csak a terkepen talalhato meg. A szallas is nagyon kenyelmes, foleg eleinte es kesobbinte, az ember megerkezik az aznapi celfaluba, kicsit korulnez, hogy melyik hotel szimpi (az arak viszonylag egysegesek), aztan ledumazza a tulajjal, hogyha ott eszik, akkor nem kell a szallasert fizetni. (Ez kb. az ut feleig mukodik.) Mert igyis-ugyis ott kell enni, ahol az ember megszall (ebbol kaszaljak a sok penzt). Aztan lezuhanyzunk, jobb esetben meleg vizben, vacsi, es a komfortfokozat eleri csucsat. Mi Katmandubol vittunk rizst, par konzervet, es vettunk friss zoldseget, igy napkozben csaptunk fozocskezest gazon vagy tuzon - 3000 m korul mar nehezebben gyulladt meg a tuz. Joizueket lakmaroztunk, mert ugye a turak (bicikli, gyalogos, barmilyen) csucspontja az eves, nemde? Es ami eddig csak egy hulye poen volt, hogy mivel Hungary az otthonom, ezert biztos hungry vagyok (ertsd: magyar vagyok, ezert ehes), most valosagga valt. Mindig en eheztem meg eloszor, es laktam jol legnehezebben. En voltam az ehes magyar, es jo kifogas volt az ehsegemre a nemzetisegem. (Mondanom sem kell, mindenki maradekat is en ettem meg.)
Az emberek egy resze turavezetovel es vagy teherhordo emberrel megy turazni. A teherhordas hihetetlen mereteket olt itt, foleg a helyiek atlagmagassagahoz es -szelessegehez kepest. Annyiszor elgondoltam, hogy nekunk jo, mert mindig remenykedhetunk benne, hogy a kanyar utan mar nem felfele megy az ut, vagy x hegy jobban fog latszani, de ezek a cipeloemberek ugy ismerik az utat, mint a tenyeruket. Talan ok is a Momo c. konyv utcaseproejenek filozofiajat osztjak: egy lepes, egy sopres. Valami ilyesmit erthetunk talan a dzsekim markaneve mogott is: the Philosophy of Sherpa?
Szoval gyalogoltunk falurol falura, ahogy a tobbi kisebb csoport is. Mivel nincsen csucsszezon, hala Istennek, kb. 6-7 csoport haladt nagyjabol egyszerre, de jol eloszlottunk, mert mas idoben indultunk, mashol alltunk meg pihenni, de jo volt ossze-ossze talalkozni, esetleg a vacsorat, reggelit egyutt elkolteni mas turazokkal. Vegul tobb emberrel osszeverodtunk, es igy harom masik angollal, meg egy olasz lannyal es egy argentin sraccal alkottunk egy 8 fos csoportot a paradik naptol kezdve. Nem haladtunk egyutt napkozben, mi harman Isaval es a masik olasz lannyal, Martaval lemaradva gyalogoltunk, mindent jol megszemlelve, fotozva. Ahogy a helyiek mondjak: shanti-shanti, vagyis csak nyugodtan.
A kezdeti lenduletet, ami azert tavol allt a "fogyjon az ut, tarsak, siessunk"-hozzaallastol, par nap utan felvaltotta a megallunk, gyonyorkodunk, akklimatizalodunk. Mindennap csucsot dontunk tengerszint feletti magassag tekinteteben, a levego egyre kevesebb, enyhe fejfajas kiseri utunkat. 3500 m korul kotelezo akklimatizalodasi pihenonapot tartunk Manangban. Napkozben felmaszunk egy kozeli hegy tetejen levo remetelakhoz, hogy 300 m-t nyerjunk, es lejjebb jol aludjunk az ejjel. A lama aldast oszt tamogatas elleneben, hogy semmi bajunk ne essek a hagon. Delutan eloadast hallgatunk a magashegyi betegsegrol (most nem huzom az idot azzal, hogy kinezzem a neten, hogy hivjak ezt rendesen magyarul: altitude sickness), a tunetekrol, teendokrol es lehetseges kimenetelrol. Vegetacio itt mar alig van, a jarmuvel jarhato ut haromnapi jarofoldre huzodik (tobb, mint alliteracio, bocs), a zoldsegeket repulovel hozzak a legkozelebbi leszalloig, minden mast pedig szamar- es emberhaton (az emberek a fejukon cipelik a pantot, ami a sulyt tartja). Az ebedhez vasarlaskor is egyre nagyobb nehezsegeink vannak, egyre kevesebb dolog kaphato, zoldseg mar nem-igen, marad a tonhalkonzerv. Innen meg majdnem 2000 m szint a hago, azt ajanljak, toltsunk meg el elotte 3 ejszakat. A tavolsagok nem nagyok, par ora gyaloglas naponta, de a szintet szokni kell. Megerkezunk Thorung Phedibe (4420 m), itt mar nincs forro zuhany, csak meregdragan kaphato vodor viz, amit kerozinnal melegitenek, mert fa sincs. Delutan a kozossegi helysegben vacogunk, es nezzuk, hogy kint esik a ho. Meg egy napot itt eltolteni akklimatizalodas vegett kesz tonkremenes es tonkrefagyas. Barcsak kitisztulna az ido, es masnap reggel nekivaghatnank az utolso nagy maszasnak. Mar este holdvilagban tundokoltek korbe-korbe a havas hegycsucsok, ez jo jel. Reggelit 5-re rendeltunk, es elviheto ebedet is, majd fekves. Lassan indultunk felfele, meg-megallo emberek elszorva a hegyoldalon. 4800 m-en fekszik az alaptabor, innen mar csak a csucs kovetkezik. Egyre lassabban es szakaszosabban haladunk, baloldali mellkasi fajdalom, es hasogato fejfajas. Rossz jel, vegul beadom a derekam es beveszek egy magashegyi gyogyszert. A fajdalom nem rontja el a kilatast, igy legalabb par lepesenkent van kifogas a megallasra, gyonyorkodesre. Vegul megerkezunk a Thorung La hagora, ami 5416 m-en fekszik, es a vilag legnagyobb hagojanak hirdetik, ami azt jelenti, hogy nagyon szeles. Benyomjuk a csucscsokit, fotozkodunk, es indulunk lefele, mert az ut tobb, mint fele hatra van meg, es 1700 m-t szintet kell ereszkednunk addig a faluig, ahol megszallunk. Kemeny menet, meredeken, a faradtsagtol mindig ott a csuszas es eleses lehetosege. Hatalmas szel, a magashegyi fejfajas sem mulik. De sikerult! Egy ora fekves es forro zuhany utan en is magamhoz tertem, es mindannyian orultunk a masnapi pihenesnek Muktinathban, ebben a nyugodt kis tibeti jellegu faluban, amelynek Visnu templomaba es tisztito vizet kopo teheneihez Del-Indiabol jonnek zarandokok.
Itt elvalnak utjaink, az angolok megprobalkoznak a tiltott Mustangba valo bejutassal, ami fuggetlen kiralysag, es napi 50 dollarba kerul a belepesi es tartozkodasi engedely, mi pedig Martaval es Isaval ugy dontunk, befejezzuk a kort. Sokan abbahagyjak itt a turazast, mert megepult az ut, igy mar nem olyan erintetlen, es sokszor terepjarok es buszok huznak el az ember mellett nagy port kavarva. Meg harom napig jovunk kitartoan, a taj ujra friss zold rizsfoldekkel tagolt, a teraszokon kukorica es babanfak. De meg kell allapitanunk, hogy Nepalba beszokott a monszun. Igy vegul, levagva a tura utolso 3 napjat, miutan Tatopaniban kiaztattuk magunkat a hoforrasban (regi Egerszalokszeru kenes medence), mikozben olykor esett az eso, a legmegterhelobb szakasz elott, ami utan a legjobb kilatas igerkezne, ha nem lennenek felhok, a busz mellett dontottunk, foleg, hogy Isanak es Martanak is surgos vizuminteznivaloja volt. Hivogato volt a busz tetejen utazas lehetosege, jokat enekeltunk es csodaltuk a tajat, de ahogy emlitettem, beszokott a monszun, igy a busz tetejen is...talalkozott velem.
Koszonom a ramgondolast es drukkolast! Nekem is sokat jartak az eszemben a hazaiak, es sajnaltam, hogy nem oszthatom meg veletek az elmenyt. Remelem, valami azert majd atjon a kepekkel. Addig nezzetek Szaszko Sanyieket, azok biztos ugyis jobbak.
Most ujra Katmanduban vagyok, az arak mar nem tunnek olyan remesnek az Annapurna kornyeken tapasztalhato nyugati szint utan, es nem erzem magam olyan nagy bajnoknak vagy hosnek, mint amennyire felneztem azokra, akik itt Annapurnas poloban botorkalnak kificamodott bokaval. (En is santitok, mert persze a pokharai hotelben elestem a lepcson...)
Holnap bevonulok a Kopan Monastery-be, egy buddhista kolostorban a kozelben egy 10 napos bevezetes a buddhizmusba kurzusra, hogy kozelebb keruljek az itteniek gondolat- es hitvilagahoz. A hindukat egyelore hanyagolom, 10 nap ugyse lenne eleg nekik, hogy felsoroljak nekem az osszes istenuket. Ugyhogy most megint nem leszek elerheto, csak utana. Kepek is majd akkor.