Az Eid szep volt, foleg latni a sok muszlim ujruhas ferfit seregleni befele a mecsetudvarra, vagyis inkabb egy fallal elkeritett nagy teruletre, epuletet nem lattam. Nok itt egyaltalan nem gyulekeznek (Kasmirban igen, csak teljesen kulon a ferfiaktol), hanem otthon fozik a nagy eidi lakomat. A ferfiak kulon az alkalomra valo koszontessel udvozlik egymast a kulon az alkalomra vasarolt szep feher ruhaban. Az imahelyen kivul pedig bucsuszeru sokadalom van, mindenfele arussal, icipici oriaskerekkel (kb. 2,5 m magas, csak pici gyerekek ulnek a kosarakban), nomeg keregeto gyerekekkel, akik ezuttal "Allah ka naam"-ot emlegetik (Allah neveben...). A fiuk bementek az imara, en kint vartam es nezelodtem, es minden szep es jo is lett volna, ha nem lettem volna olyan feher... Nem volt egy perc nyugtom, mindig gyerekek (es felnottek) tomege vett korul, akikkel beszelgettem kicsit, meg fotoztam oket (ez itt a foszam), es kozben lestem a tuzo napon, mikor lesz mar vege az imanak. Es ez meg mind oke volt, de aztan megtalalt egy helyi media emberke, aki szeretett volna egy fenykepet rolam. Mondtam, jo. De aztan kezembe nyomtak egy marek cukorkat, es akkor megrohantak a gyerekek, majdnem szetszedtek engem is, feldontottek szekestul, de meg ez is oke. Majd kiderult, hogy ezek ugy akarnak engem lefotozni, amint cukorkat osztok szet a helyi gyerekek kozott, mintha tenyleg, aztan egy lanykat kellett olelgetnem a media kedveert. Persze nem kaptam eszbe rogton, es a fotok elkeszultek (szerencsere az ujsagba az olelgetos kerult, nem a cukorkas), de most sajat boromon tapasztaltam (ujra), hogy a media mekkora egy csalo.
Az ima utan elmentunk az ismeros csaladjahoz, ahol nagyot ettunk, majd siettunk vissza az asramba, mert ebedmeghivasunk volt... De elotte elkapott egy helyi ujsagiro, aki India allitolag legnagyobb peldanyszamban eladott hindi nyelvu ujsagjanak dolgozik. Erre az interjura mar szamitottam par napja, ugyhogy nem volt meglepetes, ha nem is fogadtam kitoro lelkesedessel. (Bodhgaya mindig tele van kulfoldivel, de Chhattarpurban egesz ido alatt eggyel sem talalkoztam, igy nagy szam voltam). Tegnapelott meg is jelent rolam egy cikk a "denik baszkar"-ban (napi Nap :)), Sara azt mondja, I love Bapu cimmel (Bapu Gandhi beceneve, es ezt igy ilyen formaban persze nem mondtam...), es egy elonyos keppel rolam a harom meteres kukorica kozott. A cikkben sok tulzas es szepites volt, de mindenkepp pozitiv kicsengese volt, nomeg valosagtartalma is.
Masnap delutan elhivtak egy kollegiumba, hogy inspiraljam a fiukat az angoltanulasra. Nem volt sok kedvem elmenni, de szerencsere velem jott Farooz is, igy jol sult el a dolog. En beszeltem nekik valamicsket angolul, de aztan Farooz inspiralta oket, valaszolta meg a kerdeseiket rolam es mas dolgokrol hindiul.
Aztan megjelent a cikk rolam a reggeli lapban, es maris jott a TV... Leforgattak, ahogy turom a tehentragyat, olvasom Gandhi oneletrajzat, nomeg viragszirmokkal tisztelem meg a szobrat es imadkozom elotte... Mindenbe belementem, ahogy az angolok mondjak, when in Rome, do as the Romas do (ha Romaban vagy, tedd azt, amit a romaiak). Azert elkepzeltem, milyen lenne, ha Kossuth vagy Szechenyi szobra elott nekiallnek imadkozni. Mert a hinduknak annyi istenuk van, nem gond bevenni kozejuk nagyra becsult embereket is halaluk utan. Aztan interjut adtam negy TV-csatorna mikrofonjanak. Ezeket talan csak oktober 2-an adjak majd kozre, Gandhi (es Nagyanyo) szuletesnapjan. Meg rogton utana el kellett menni egy masik iskolaba, megint viragkoszoruzni Gandhit es Szarasvatit, az iskola patronistenet (aki nekem is patronusom, mert a risikesi baba a zene istenenek nevet adta nekem) es beszelni a gyerekekhez. Ezuttal aranyos kisgyerekek voltak, es csak a magyar iskolarendszerrol kellett nekik meselnem, de azert orultem, hogy nehany ora mulva kigordul a buszom ebbol a varosbol, es a keson erkezo media mar csak a hult helyemet talalja - es Faroozt, haha.
Igy ert veget az ujabb asrami elmenyem, hianyozni fog a nyugis kornyezet, ispiralo Gandhi olvasmanyok es az esti ritualenk, hogy vacsora elott vagy utan kimentunk a piacra forro edes habos tejet inni Faroozzal. A bacsi mar vart minket, es orult, amikor tegnap Farooz tavolletemben megitta az en adagomat is.
Farooz eljott velem busszal Jhansiba, ahol vonatra ultem. Mivel csak hajnali 1-kor ment a vonat, szallodaban akartunk aludni, de sorozatos diszkriminaciot kellett elszenvednunk, igy a vegen nem volt szamunkra hely. (Az egyik hotel nem volt hajlando egy szobaban elszallasolni bennunket, mert en kulfoldi vagyok, o meg indiai, a masik pedig kesz lett volna szobat adni nekunk, de mikor kiderult, hogy Farooz kasmiri, kozoltek, hogy kivul tagasabb. A svajci bicska mozgolodni kezdett a zsebemben.)
A vonatut hosszu volt (egy nap es masfel ejszaka), es meleg. Az utasok valtogattak egymast a kornyezetemben, aztan egy ficko mellettem mar tamil konyvet olvasott, en kineztem az ablakon, es ugy tunt, a hindi nyelvu feliratokat felvaltottak a tamil szavak. Vicces kerekded a tamil iras. Es ujra es ujra figyelmeztetnem kell magam, hogy a hindi, amibe az utobbi napokban olyan jol belejottem, es eloszeretettel hasznalom, itt nem mukodik.
Most Chennaiban vagyok, ami Tamil Nadu kozpontja es India negyedik legnagyobb varosa. Varosnezeshez nem nagyon van kedvem, mert nagyon meleg van. Holnap pedig repulok Sri Lankaba ket hetre. Amikor szel fuj, az itt mas erzes... megyek, megnezem a tengert.