Szemek. Csillogo, tiszta szemek, es halyog altal elhomalyositott szemek. Bekotozott szemek. Konyorgo, konnyes szemek. Fekete szemek. Sok-sok fekete szempar a maszkok folott. Mosolygo szemek. Ket fekete szem kozott kulonbozo szinu es formaju pont ismertetojelkent. Ezeket latom magam elott, amikor az elmult het "szemtaborara"gondolok.

Igyekeztunk a tabor minden stadiumaban reszt venni, amennyire lehetett. Az elso vizsgalattol kezdve, ahol az orvos eldonti, lesz-e most mutet, erett-e mar a halyog es ha igen, van-e ertelme operalni, egeszen az elbocsatas elotti utolso kotozesig. Intenziv elmeny volt, es bar legtobbszor nem ereztem magam nagyon hasznosnak, azert nem bantam meg, hogy reszt vettem, mert rengeteg tapasztalatot adott az indiai valosagrol.

A nagy szamok torvenye. Atlagban napi 1000 szemmutet, osszesen 10 000 a 10 nap alatt, 6 muto, 8-8 aggyal, szamtalan (vagyis en nem tudom mennyi) onkentes es fizetett munkaero, mindenkinek szallas es etel napi haromszor. Minden munkara legalabb harommal tobb ember a feltetlenul szuksegesnel (node megiscsak 1 milliard ember lakja Indiat, ennek latszania kell!), es ha jobban meg lenne szervezve, hogy mikor ki mit csinal, nem is lennenek egymasnak utban.

Szalagmunka. En soha nem dolgoztam gyarban - egy alkalmat leszamitva, amikor egyszer poenbol elmentem diakmunkaba a Dreher gyarba poharakat dobozolni egy jo beszelgetesert (emlekszel, Eszter?), de az nem szalagmunka volt. Szemgyar. Mindenki apro reszfeladattal, pl. mindenkinek a szemekotesere egy db tapaszt ragasztani. Ezt orakon keresztul. A nagy siettetesben hajlamosak vagyunk megfeledkezni arrol, amit az elso nap meg intenziven ereztunk: amit csinalunk, az olykor faj a betegnek. Van, aki meg sem rezzen. Ennyire hozza lennenek szokva a szenvedeshez? A szalagmunkajelleggel jar egy bizonyos, finomnak eppen nem nevezheto banasmod is. Biztos, hogy mindig ennyire sietni kell? Ha kedvesen szolok hozza, es nem rangatom, valoban nem erti meg, hogy hova kell eppen mennie, es tenyleg annyival tovabbtart? (Az europaiak voltak a leglassabbak. Oke, ha csak pluszban vagyunk, akkor legyen az a misszionk, hogy mi nem rangatunk senkit.)

Indiai munkamoral. Ha "csai", akkor minden leall. Teaszunet.

Egyre tobb dolog tunik fel a nyelvhasznalatbol is, a kulonbozo ragozasok sok mindent elarulnak az emberek kozti kapcsolatrol. A fiatal iskolas onkentesek meg a tiszteletet mutato formulat hasznaljak az idos betegekkel (ha sokszor kiabalva is), de a velem egykoru, ellenben brahmin kasztba tartozo orvos mar a "sima" ragozast hasznalja. De ot legalabb nem lattam beteget megutni, ellentetben mas orvosokkal. Ha mindenki all vagy guggol is, az orvosnak kijar a szek. Es itt hadd jegyezzem meg, hogy sok szempontbol 2 ember kivetelt kepezett. Olasz onkentestarsam es en. Az egyeduli feherek a sokezer ember kozott. Mindenki masnak megvolt a feladata, helye, minden nap ugyanaz, ugyanott es ugyanakkor, vagy felsobb szemelyek beosztasa szerint valtakozo munka, mi mindenhol pluszbna voltunk. Eldontottuk, hogy ma mit probalunk ki, vagy megvartuk, hogy hova hivnak, es odamentunk. Eleve ugye tul sokan voltak mindenutt, kevesse szervezetten, mindennek tetejebe meg mi is beallitottunk valami tennivalo remenyeben, ugy, hogy meg hindiul sem tudunk. (Na, a "kevesse szervezett"-hez hozzatennem, hogy ez igy nem igaz, mert aligha lehetne egy ilyen lepteku tabort levezenyelni rengeteg szervezes nelkul. Hanyszor eszembe jutott az otezer ember megvendegelese! Node kis dolgokban Isabella, az olasz lany, allandoan tanacsokat osztogatott volna szive szerint, de persze mindketten direkt azert jottunk a gandhianus asramba es az indiaiak altal szervezett taborba, hogy ne a "majd mi nyugatiak megmutatjuk" szerepben tundokoljunk.) Lenyeg, hogy akarhova mentunk, vagy foloslegesek voltunk, vagy utban is voltunk, vagy ha adtak feladatot, valakinek a munkajat vettuk el. Es vendegnek tekintettek minket, pedig mi tenyleg dolgozni szerettunk volna. (Azert az nem volt baj, hogy engem is kihivtak a mutobol teazni, bar utolag kiderult, csak az orvosoknak volt teaszunet...)

Mindenesetre alkalmam volt latni az elso felmerest, a masodik felmerest, a kezi es szamitogepes adatrogzitest, a pisivizsgalatot, a vernyomasmerest, a szemmeretvetelt (pontosabban a szem valamely reszenek a megmerese geppel), a lencsemeretvetelt szkennelessel, az erzestelenitest, a mutetet es az atkotozest. Mi Isabellaval olyan dolgokban vettunk reszt, mint cedulara felirni, hogy melyik szemet terjesztik mutetre, es odaadni a betegnek (akit nem javasolnak muteni, azok egy x-et kapnak a homlokukra "permanent" feliratu alkoholos filccel...); osszeparositani a szamitogeppel irt adatlapot a kezzel irottal; lejegyezni a szemmeretet es a szkennelesnel a gepet kezelni (orvos nyulkal a szemben, en pedig elotte es utana nyomogatom a gombokat); szemcseppentes; betegek kisergetese (a tessek jonni, tessek leulni kifejezesek hindi megfelelojeben mar profi vagyok) es sorba rendezese (mint a birkak, sokszor annyira nehez volt sorba terelgetni az embereket, a ferfiak valahogy kezelhetobbek voltak, mint a nok - lehet, hogy az is elarul valamit, hogy a sorra az angol "line" szot hasznaljak... talan a sorakas-manias angolok bejovetele elott nem is ismertek a fogalmat); sebesz asszisztens kezebe adni a beteendo lencset, mert o csak a steril belsot foghatja meg (no, nekem ez volt a kedvencem, valakinek a keze ala dolgozni tuzkozelben); mutet utan bekotozni a szemet; masnap leszedni az elozo napi kotest (az elozo nap altalam kotozottek elonyben - mire a mutobe mentem, mar jocskan volt tapasztalatom a kotes leszedeseben, hogy mi lehet fajdalmasabb es nehezebben leveheto); es feltenni az ujabb kotest, immaron mar korbetekerve a fejet gezzel.

Hat, nagyjabol ezek. Ha mar nagyon elegunk volt a labatlankodasbol, kivettunk egy fel nap "szabit". Ja, es meg egy dolog (jut eszembe arrol, hogy elegunk volt). Egyszer ott maradtunk delutanra a kotozoszobaban (az osszes elozo napi beteget delelott kotozik ujra, amikor egy orvos rapillant a szemre, hogy minden rendben van-e), delutan keszitik el a kotozoanyagokat (gezbe csavart vattacsikok, majd ezek felvagva negyzetalakura). Ott ult egy rakas ember, mi nekialltunk vagdosni Isabellaval, mire folyton figyelmeztettek, hogy "slowly, slowly" (ez jelmondat lett kesobb, kulonben is tipikus, hogy az indiai "mindent ketszer mond, ketszer mond"), mert kulonben meg fog fajdulni a kezunk az ollotol. Mi majd´ elaludtunk, igy muszaj volt jaratni a kezunk legalabb, aminek az lett a vege, hogy mi dolgoztunk, ok meg uldogeltek es nem csinaltak semmit. Nehogy mar tul hamar kesz legyen a melo, es hamarabb be lehessen fejezni. Egy ido utan otthagytuk oket, hadd dolgozzanak csak "lassan-lassan".

Ma vasarnap van, es eppen egy honapja vagyok Indiaban! Sokkal kenyelmesebben mozgok itt, mint hajdanan, ugyanakkor most kezdek bizonyos dolgokra nosztalgiaval gondolni: milyen jo lenne vegre egy kis NEM csipos kaja (jooo vasarnapi rakott krumpli...), a minap egy boltbol Tracy Chapman szolt, es hatalmasat dobbant a szivem (szinte mindenutt indiai zenet jatszanak, ami a tegnapi mutos hindi rap elmenytol eltekintve lenyegesen elter a nyugati stilustol), nomeg egy par mezosegi vagy szentivanyi tanc sem artana meg...

De hat Indiaban vagyok, es rengeteg erdekes dolog all meg elottem, amit el sem tudok kepzelni valoszinuleg. Holnaptol igyekszunk beinditani valami astam-projektet Isabellaval, aki a szemtabor elotti napon erkezett, ugyanugy a derult egbol, mint en, es teljesen egy huron pendulunk. Marcius vegeig tervezunk az asramban maradni, es addig valami jot, hasznosat veghezvinni a gyerekekkel. Meg csak elkepzelesek vannak, reszletek kesobb, ha kezd megvalosulni.

Remelem, a szervetem pedig teljesen megszokja az itteni klimat es bakteriumokat, mert a natham es kisebb gyomorrontasom elmultaval mar nem szeretnek hetente belazasodni.

Ja, es az altalam igencsak nem kedvelt nemzetkozi nonap olyannyira nemzetkozi, hogy egy indiai baratomtol kaptam reggel nonapi sms-t.